Az ÉMI lakossági információs tevékenységet folytat annak érdekében, hogy hasznos és használható tudnivalókkal lássa el az építkezni, felújítani készülőket, támogatva ezzel a minőségi lakossági építkezést. Az ún. EMILI füzeteket, valamint a családi házak építésének minőségi ellenőrzéséhez készített segédletet ingyenesen tesszük elérhetővé az érdeklődők számára.
Egy új otthon, egy családi ház megépítése, vagy akár egy lakásfelújítás is komoly kihívások elé állítja az építtetőt. Már a házépítés gondolatának első pillanatától folyamatosan újabb és újabb szakmai kérdésekbe ütközik, olyan fogalmakkal találkozik, amelyeket laikus lévén nem ismer, amelyekkel addigi élete során nagy valószínűséggel nem is került kapcsolatba.
A köznapi építési gyakorlatban nem ismeretes mindenki előtt, hogy nem csak a számlák kiegyenlítése a dolga az építtetőnek, több jogszabály is rögzíti, hogy az építési folyamatban milyen feladatai vannak, miért felelős.
Mindemellett teljesen magától értetődő, hogy az az építtető, aki esetleg egy élet munkájának pénzben mérhető eredményét építi bele egy házba, ismerni akarja a részleteket és rajta akarja tartani a szemét az építkezésen.
A családi házak építésének minőségellenőrzéséhez készített segédletünk tisztázza az esetlegesen nem ismert, építkezés során felmerülő fogalmakat, ismerteti, hogy milyen feladata van az építtetőnek és miért felelős a jogszabályok szerint, illetve segítséget nyújt abban is, hogy mire kell figyelnie az építkezés során ahhoz, hogy a végeredmény minőségi legyen.
A segédlet itt érhető el:
Az utóbbi években nagy mértékben változtak az építésre vonatkozó jogszabályok, a követelmények fokozatos szigorodása mellett sok új műszaki megoldás, újszerű építési termék is megjelent.
Különösen fontosnak tartjuk, hogy a magánerős és állami beruházások már a korszerű előírásoknak megfelelően, magas minőségben készüljenek el.
Szakértői munkánk során gyakran tapasztalunk olyan építési hibákat, melyek gondosabb tervezéssel, szakszerű kivitelezéssel könnyűszerrel elkerülhetők lettek volna. Nyilvánvalóan sok tennivaló van nem csak az oktatás, szakemberképzés, de a szabályozási környezet korszerűsítésének területén is.
Kiemelten a lakosság részére, ismeretterjesztő céllal készítette el az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs NKft., az EMILI füzeteket abban bízva, hogy haszonnal forgatják az építkezni, felújítani készülők.
A füzetekben igyekeztünk a legfontosabbakat összefoglalni, ugyanakkor olyan szakkönyveket, szabványokat is megneveztünk a kiadványokban, melyek a bővebb elmélyedést segíthetik.
Az eddig elkészült tájékoztató füzetek témánként az alábbiakban találhatók pdf, illetve lapozható formátumban.
Fontos! A kiadványok nyomtatása kizárólag saját, személyes felhasználásra történhet. A kiadványok sokszorosítása csak az ÉMI előzetes írásbeli engedélye birtokában lehetséges! Az ÉMI Nonprofit Kft. a kiadványokat ingyenesen bocsátja az érdeklődők rendelkezésére, azokért anyagi ellenszolgáltatás kérése, elfogadása tilos!